Ahogyan pedig azt kell mondanunk, hogy a golgotai eseménynek Krisztus számára az volt a jelentősége, hogy az eseménnyel egy isten halt meg, egy isten győzte le a halált, - beszélünk majd róla még, hogyan kell ezt érte­nünk, előzőleg ilyen nem történt meg, utólag pedig befejezett tény - úgy ját­szódik le majd egy olyan mélyreható jelentőségű esemény, amely nem a fi­zikai síkon zajlik le már, hanem az éteri világban. Az emberek pedig annak következtében tanulnak majd meg Krisztusra tekinteni, meglátni Krisz­tust, hogy ez az esemény megtörténik, magával Krisztussal történik meg az esemény. Sokszor hangzik el a szellemtudományos fejtegetésekkel szemben az az ellenvetés, hogy: ezek nem bizonyítják, amit mondanak, hanem egyszerűen kijelentik, hogy ez a szellemtudomány megállapítása. Az itt következő fejtegetéseket azonban félreismeri, aki azt hiszi, hogy bármi is van bennük, ami ezt az ellenvetést jogosulttá teszi. A szellemtudomány arra törekszik, hogy ami az emberi lélekben a természeti ismeretek elsajátításának eredményeképpen kibontakozott, az saját mivoltának megfelelően fejlődjék tovább, és felhívja a figyelmet arra, hogy a lélek, ha ilyen fejlődésen ment keresztül, érzékfeletti tényekre bukkan. Feltételezzük, hogy minden olvasó, aki a mondottakat magáévá tudja tenni, szükségképpen érzékfeletti tényekbe ütközik. Mihelyt a szellemtudomány területére lépünk egy nagy különbséget veszünk észre a természettudományos és a szellemtudományos szemlélet között. A temészettudományban a tények a fizikai síkon vannak és a természettudós főképpen a fizikai tények összefüggéseivel és folyamataival foglalkozik és csak másodsorban a lelki tevékenységgel; a szellemtudománynak pedig a lelki tevékenységet kell előtérbe helyeznie. Az olvasó csak akkor jut el az érzékfeletti tényekhez, ha ezt a lelki tevékenységet a helyes módon sajátítja el. Az érzékfeletti tények nincsenek megadva észlelésünk számára anélkül, hogy lelkileg tevékenykednénk mint - ha értetlenül is — a természettudomány tényei, hanem éppen lelki tevékenységünk következtében válnak észlelhetőkké. Aki tehát a szellemtudományról ír, feltételezi, hogy az olvasó vele együtt keresi az érzékfeletti tényeket. írásban elmondja miként talál rá ezekre a tényekre és előadásmódjában nem a személyes önkény, hanem a természettudományon nevelődött tudományos érzület uralkodik. Beszélni kell azonban azokról az eszközökről is, amelyekkel a nem-fizikaiak, - vagyis érzékfelettiek - szemléletéhez eljuthatunk. Aki magáévá teszi a szellemtudományról elmondottakat, csakhamar belátja, hogy ezzel olyan fogalmakat és eszméket sajátított el, amilyen fogalmai és eszméi azelőtt soha nem voltak. És így azután másként gondolkozik arról is, amit azelőtt a „bizonyítás" lényegének hitt. Felismeri, hogy a természettudományos ábrázolás területén a „bizonyítás" olyasvalami, ami mintegy kívülről kerül bele a természettudományba. A szellemtudományos gondolkodásban azonban már a tények keresésében megnyilatkozik az a lelki tevékenység, amely a természettudományos gondolkozás területén csak bizonyításban jut kifejezésre, mert az érzékfeletti tényeket csak akkor találjuk meg, ha már maga a hozzájuk vezető út is bizonyító erejű. Aki ezen az úton végighaladt, a bizonyítást is átélte már; és semmit sem ér el azzal, ha a tapasztaltakhoz kívülről akarja hozzáfűzni a bizonyítékot. Sok félreértésnek éppen az az alapja, hogy a szellemtudománynak ezt a jellegzetes vonását nem ismerik fel.